Miközben leengedték a gödörbe a koporsót arra gondoltam,hogy hogy ismertem meg őt....

Az orvosira jártam.Nehezen indult,mert a költözés és a suli kezdete egy hétre eset,sőt egymás után eső napokra.Hulla fáradt voltam,akárcsak a vőlegényem.Még arra se volt ereje,hogy elvigyen,így jól összevesztünk.A busz megállóban találkoztam először Ichigoval.Jó 20 perc után hozzám is szól.

-Elvigyünk?-kérdezte
-Nem,köszönöm.
-A hó miatt már 1 órája nem jött semmi.Az egyik haverom értem jön kocsival,ha gondolod elviszünk.
-Na és miért tennétek ezt?-kérdeztem gyanakvóan
-Ugyan oda megyünk.-felelte váll rándítva
-Nem hiszem.
-Az orvosira jársz nem?
-De.
Felmutatott egy szerves kémia könyvet.
-Én is.-mosolygott rám
Meglepetten néztem végig rajta.Teljesen más volt,mint egy orvostan hallgató.
-Ne néz így rám.Már vagy 2 éve oda járok.Meghalni se hagynak,leszarom,hogy nézek ki.Viszont a te kinézetedből ítélve te még csak most kezded.
-Igen.-feleltem és elkaptam a tekintetem
-A koliban laksz?
-Nem,miért?
-Itt van a közelben.
-A vőlegényemmel lakok a Homok utcában.
-És hagyja,hogy sötétben egyedül rohangálj?
-Nem kell engem félteni.
Egy fekete kocsi állt meg és egy fura vörös hajú hapsi szállt ki belőle.
-Na mi lesz?Nem érek rá ám!

-Jössz?-mosolygott rám 

Bizonytalanul végig mértem mindkettejüket,majd az utat.Busz persze sehol,így beszálltam.

A férjem átkarolta a derekam és megpuszilta a fejem.Számítottam rá,hogy nem fog sírni.Tulajdonképpen arra is,hogy én fogok.

Később sokszor összefutottam a suliban azzal a két fura figurával,végül az,akivel a busz megállóban beszélgettem leült mellém egy nap az ebédlőben.
-A nevem Ichigo.
Épp beleharaptam a hamburgerembe,így nem reagáltam azonnal.Amíg rágtam a tekintette az arcomat égette.
-Rukia vagyok.
-Ti költöztetek egy hete a Homok utcába abba a nagy kéróba?
-Aha.-feleltem nem törődöm hangon,mert utáltam,hogy az emberek az anyagi hogy létem felől kérdeznek
-Hány éves vagy?
-Ilyet nem illik kérdezni.
-Oké,akkor lássuk csak....19-20?
-Lehet.
-Na és a vőlegényed?-kérdezte és felkönyökölt az asztalra
-Ez egy kihallgatás?
-Nem-nem,csak tegnap arra jártam és egy őszülő faszi dohányzott a teraszon.Reménykedtem benne,hogy ő az apád,bár a fejedet elnézve nem az.
-Ichigo nem szeretem,ha megakarják mondani,hogy mit tegyek.Tényleg nem.
Belekortyolt a kávéjába és rám mosolygott.
-Azért jöttem ide,mert szeretnélek megismerni.
Amíg megtöröltem a szám,azon gondolkodtam,hogy ez most komolyan egy beismerés volt-e,arra,hogy tetszem neki.
-Mi van,ha én nem szeretném?
Az asztalon végig nézett.Senki nem ült mellettem,csak ő,pedig tele volt az ebédlő.
-Szerintem szeretnéd.-felelte végül
-Kedves tőled,hogy így aggódsz a beilleszkedésem miatt,de csak,hogy tudd vizsgát írunk és én végeztem először.

-A vőlegényed biztos büszke rád.-mondta és tudta,hogy rátapintott a lényegre,ugyanis a barátom tulajdonképpen le se szarta,hogy mit csinálok és milyen eredményeim vannak
-Menj a pokolba.-sziszegtem és mérgesen elsiettem
2 hónapig a szemem elé se került...

Egy fehér rózsát raktam a koporsóra és végső búcsút mondtam.Az élet kegyetlen...


Amikor legközelebb láttam egy előadást tartott nekünk „kezdőknek”.Élveztem és láthatóan az összes teremben lévő.Rajtam kívül az összes lány szívét elnyerte.
Az előadása végeztével én elkezdtem pakolni,azonban a padomhoz lépett.
-Megiszunk egy kávét?-kérdezte
Még mindig haragudtam rá,de láttam a lányok féltékeny tekintetét és úgy éreztem,hogy ez jó bosszú alap lenne.
-Igen.-mondtam és követtem őt az ebédlő felé,ami kongott az ürességtől

-Összekaptatok a többi lánnyal?
-Picit.
-Megbántottak?
-Picit.-feleltem újból
-Mit mondtak?
-Semmi különöset.
-Szeretsz ide járni?
-Nem.
-Én sem.
Amikor leültünk egy eldugott helyre ő rátette a kezét a kezemre az asztalon.Nem húztam el,pedig tudom,hogy azt kellett volna.Éreztem valami köteléket köztünk,amit egészen addig a percig elnyomtam.
Felemeltem a kezem és összekulcsoltam vele az ujjaim.Nem néztünk egymásra,de erre a mozdulatra muszáj volt megnéznem,hogy mit reagál.Elmosolyodott és rám pillantott.
Csendben ültünk kézen fogva egy koszos lyukban és mégse éreztem magam rosszul,sőt...boldog voltam.

-Drágám.-szólított meg,így visszakényszerültem a jelenbe
-Igen?
-Indulnunk kell.
Körbe néztem már sehol senki nem volt,ő pedig a kezét nyújtotta felém,mire én pont úgy,mint annak idején összekulcsoltam vele az ujjaim.


Mondhatni ártalmatlan kapcsolat volt,mert titkos kézfogások,összemosolyodások ezrei,titkos érintkezéseken kívül semmi nem történt közöttünk.Na persze folyton vitatkoztunk.Mindig.Tényleg mindig.Mindenen.
Egyszer a barátja,Renji még be is szólt nekünk,hogy inkább menjünk szobára,de neki ebből elege van.Addig a percig fogalmunk se volt róla,hogy ennyire egyértelmű,hogy vonzódunk egymáshoz.
Még aznap éjszaka eljött hozzám Ichigo.Tudta,hogy szinte mindig egyedül vagyok,így nem zavartatta magát és simán csak bejött.Nem lepett meg.Az étkezőben vártam rá.Ahelyett,hogy leült volna velem szemben,ő mellém ült és megfogta a kezem,majd a szemembe nézett.
-Most már fél éve ismerlek és soha életemben nem voltam még ilyen szerelmes senkibe.Tudom,hogy rettenetesen magányos vagy és azt is,hogy a vőlegényedet az apád útján ismerted meg és ,hogy a családod halott a bátyádat kivéve,aki valami bankár és soha még csak feléd se néz.Tudom,hogy én nem tudok majd ennyi mindent megvenni neked,nem lakhatsz majd ilyen házban,nem ehetsz majd bármit,amit akarsz és nem utazgathatsz majd.Viszont,ha felbontanád miattam az eljegyzésed a világon én lennék a legboldogabb és sose hagynálak egyedül.Szeretettel gondoskodnék rólad.Mond valamit kérlek erre.
-Itthon van.-mondtam
-Ki?Óh...
Azonnal elengedte a kezem és tisztes távolságba húzódott.
-Tegnap felbontottam az eljegyzést és a szobalány épp oda fent pakolja a cuccaim.
A szobalány épp végszóra lépett be a bőröndömmel.Szemre hányó tekintette volt.
Ichigo elvette tőle,majd felém nyújtotta a kezét,hogy felsegítsen.
-Mehetünk?-kérdezte
-Igen.-mondtam és megfogtam a kezét

Az autóban síri csend volt.Nyomasztó volt a hangulat,mert rettenetes volt a temetés.Ishin,Ichigo apja részeg volt és szinte járni se tudott.Nem helyes,hogy egy apának el kell temetni a saját gyerekét...

 

Egy másfél szobás társas házban laktunk az egyetemtől nem messze.Tulajdonképpen senkit nem lepett meg,hogy összejöttünk.
Novemberben,majd egy hónappal később Ichigo vett egy autót.
Karácsonykor pedig bepakolt és elvitt egy meglepetés útra.
A hegyekben kanyarogtunk,amikor hirtelen megállt egy templom előtt.
-Miért álltunk meg?-kérdeztem
-Életem legboldogabb időszaka volt az elmúlt 2 hónap.
A templom bejáratán az apja lépett ki és integetett nekünk.
-Nekem is.-feleltem és odahajoltam,hogy megpusziljam
-Szeretném,ha a feleségem lennél.
-Mi?-néztem rá,mint egy őrültre
-Azt mondtam,hogy légy a feleségem,te süket!-ordította
-Én meg,azt,hogy MIIII??!-kiabáltam vissza nevetve
-Elmész a francba.-mondta és kiszállt,én pedig szokásomhoz híven megvártam,hogy kinyissa nekem az ajtót

-Nem szeretnék farmerban férjhez menni.-mondtam a templom lépcsőjén felfelé menet
-Ne aggódj.-mondta és kitárta előttem az ajtót,ahol egy kisebb tömeg nézett vissza rám
Az összes fontos barátunk,ismerősünk és rokonunk ott volt.Középen vörös szőnyeg futott végig,a két oldalán 1-1 koszorúslány állt fehér rózsa szirmos kosárral.Az egész terem fehér rózsákban úszott.
-Gyere.-mondta és felvezetett egy lépcsőn,ahol egy szoba előtt magamra hagyott
Benyitottam és egy fodrász meg egy sminkes várt rám.Az ablak előtt egy hófehér csipkés menyasszonyi ruha állt fekete övvel a derekánál.
Mindössze 15 perc alatt elkészültem,így lementem.A bátyám fogadott a lépcső aljában és felzendült a bevonuló zene.
-Izgulsz?-suttogta
-Nem.-feleltem-Mond,mióta tervezi ezt?
-Úgy 1 hónapja jött el hozzám,hogy elkérje a kezed.
-Te meg rögtön igent mondtál?
-Dehogy.Kitartó volt.

-Rukia.
-Igen?
-Most kicsit egyedül maradnék,szóval felmegyek a dolgozószobába.
-Rendben.
A mosogatóhoz léptem és kitudja miért mosogatni kezdtem.


A mézesheteket egy világ járó körúttal töltöttük.Sehol nem maradtunk 2-3 napnál tovább,de pont elég volt így is.
Rengeteg lemaradásunk volt és emiatt éjjel-nappal tanultunk és dolgoztunk,így egy időre beköltöztünk Ichigo gyerek szobájába,mert onnan minden közelebb volt.Ideiglenes volt csupán,de Yuzu...Yuzu akkora szeretettel és gondoskodással fogadott minket,hogy az elképesztő.Hiába voltam egy sárkány nekem is ott segített,ahol csak tudott.

Szóval,így ismertem meg őt.Az odaadása és szeretete útján a bátyja révén.
Az élet kegyetlen...

Felmentem a dolgozószobához és benéztem.Ichigo összetörve ült az asztalánál és a fejét fogta.
Neki most sokkal nehezebb,mert,miután a baleset megtörtént ,Yuzut és a férjét pont abba a kórházba szállították,ahol ő épp a gyakorlatot végezte és a folyosón szembe jött vele a saját húgának összeégett teste.Még se sírt egy percig sem azóta.
-Ichigo.-szólítottam meg
-Tessék?-nézett fel rám
-Hoztam neked teát.-mondtam és bizonyítékul felmutattam a bögrét
-Gyere ide.-kért és én odaléptem hozzá
Letettem a bögrét és beültem az ölébe.
Már 6 éve voltunk házasok és a házasságunk a legnehezebb akadályokat is szépen átvészelte,most is ebben bíztam.
-Este kicsit elmegyek Renjivel.
-Rendben.
Magához szorított és megpuszilt.
-Hogy van Dr. Kurosaki Rukia?
-Megvagyok,köszönöm.Na és ön kedves Dr. Kurosaki Ichigo?
-Megvagyok,köszi.Szép vagy,bár rettenetesen lefogytál.Nem vagy te beteg?-kérdezte és már vizsgálgatott is,így megfogtam a kezét és eltoltam
-Csak nehéz a főorvosommal.Ebédelni se hagy.
-Kicsit azért hízzál.Senki nem szereti a csontos nőket.
-Gonosz vagy.Nyilván nem akarok tovább fogyni.-forgattam a szemeim
-Talán egy kisbaba jót tenne neked.
-Te is tudod jól,hogy a gyakorlat közbe nem lehet.

-Már csak 1 éved van hátra.
-12 hónap még mindig több,mint 9.
-Nem biztos,hogy elsőre sikerülne.
-De lehet igen.
-Rukia gyereket akarok.
-Ichigo a húgodat nem fogja visszahozni.

-Nem miatta akarok.
-Ő nyaggatott mindig ezzel.

-Azért tette,mert ideje lenne családot alapítanunk.Igaza volt.
Tudtam jól,hogy igaza van,hisz már 25 voltam,ő pedig 27.A legtöbb kortársunk már 1-2,de sokan 3 gyerekkel rohangálnak.
-Jól van.
-Tényleg?-kérdezte meglepődve
-Igen,vállaljunk be egy kisbabát.-mosolyogtam rá,mielőtt megcsókolt


Másnap persze egyáltalán nem találtam helyesnek ezt az ötletet.Ichigo másnaposan tántorgott haza reggel.
-Helló.-köszönt nekem ridegen és a sarokba dobta a csizmáját
-Szia.-feleltem a konyhából-Nem zavar,hogy most takarítottam?
A válasz egy váll rándítás volt.
-Hol voltál este?-kérdeztem
-Csak kikapcsolódtam Renjivel.
-Renji éjfélre otthon volt.Felhívtam.
-Nyomozol utánam?-kérdezte a lépcsőről vissza fordulva
-Nem jöttél haza.Aggódtam.
-Jaj hagyjál már Rukia.
-Azt ígérted 6 évvel ezelőtt,hogy soha nem hagysz majd egyedül.
-Aztán veled laktam 6 évig.-kiabálta le a lépcső fordulóból
-Talán már nem akarsz velem lakni?-követtem
-Még meggondolom.-felelte rám se nézve
-A házasságunkkal semmi baj nincs.
-Szerinted.
-Ezt meg,hogy érted?
Nem válaszolt,ezért megkérdeztem véresen komolyan azt,amit 6 évig csak viccből.
-Van valakid?-kérdeztem elcsukló hangon
Megállt és hátra fordult.
-Kérlek hagyj békén.
Úgy álltam ott,mint akit leforrásztak.Nem értettem,hogy mi történt vele.
Az ajtót magára zárta,így esélyem se volt beszélni vele.

 

 

 

Oldal: Az élet kegyetlen 1.
Ichigo and Rukia fanfiction - © 2008 - 2024 - ichigoandrukia.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat